Szanyi László

Születési dátum:
1928(?)
Születési hely:
n.a.
Halálozási dátum:
Nem ismert
Végzettség, szakképesítés:
  • biológus

  • A MTA Kibernetikai Kutatócsoportjában (KKCS) az M-3 gép építésének egyik technikai vezetője, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) kibernetikai kutatója volt.

    Később a TV-ben ismeretterjesztő műsorokat vezetett.

    Az 1960-1970-es években az Élet és Tudomány gyakori szerzője volt.

    És ami még fontos
    • Nagyon kötődött Egerhez, ahol középiskolás éveit töltötte.
    • Élmény volt számára, hogy tanulhatott és dolgozhatott a Gyógypedagógiai Főiskolán (illetve annak intézményeiben s elődintézményében), ahol Szondi Lipót “sorsanalitikus ösztönrendszer” elméletét tanulmányozhatta, és foglalkozott a Szondi-teszt alkalmazásával is. E munkák keretében személyes kapcsolatban volt Kozmutza Flórával, a magyar gyógypedagógiai pszichológia megújítójával, aki később az intézmény vezetője lett.
    • Verseket is írt.

    Létrehozva: 2016.07.18. 10:06
    Utolsó módosítás: 2024.03.24. 18:41