Pölöskei Pál

Születési dátum:
1945.
Születési hely:
n.a.
Halálozási dátum:
1985.
Végzettség, szakképesítés:
  • terv-matematikus közgazdász - MKKE - 1970.
  • Tudományos fokozat:
    egyetemi doktor - MKKE

    Az Infelorban kezdett dolgozni mint ökonométer. Termelési függvényekkel, ár-előrejelzéssel, kereskedelmi vállalatok modellezésével foglalkozott.

    1976-tól részt vett az új gazdasági mechanizmust előkészítő gazdasági számítások elvégzésében. Később a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST) Számítástechnikai Prognosztikai Koordinációs Munkabizottságának munkáját is segítette. E téren több – azóta is sokszor idézett – prognózist, illetve tanulmányt dolgozott ki.

    1979-ben a Számítástechnikai Kutató Intézet (Számki) Adatkezelési Főosztályának vezetőjévé nevezték ki. Vezette az Integrated Database Management System (IDMS) nagygépes adatbáziskezelőrendszer magyarországi adaptációját és elterjesztését.

    Az IDMS-et alkalmazta több mezőgazdasági vállalatirányítási rendszerben (VIR), így az ő vezetésével készült el a Békéscsabai Agráripari Egyesülés irányítási rendszere (MEVIR) is.

    Több mint 40 publikációja jelent meg. Szakmai bizottságok tagja és vezetője volt. Odaadó szervezője volt az International Seminars on Database Management Systems című konferencia sorozatnak.

    Lásd még
    És ami még fontos
    • Mint párttitkár, aláírója volt 1979-ben annak a Kádár Jánoshoz intézett nyílt tiltakozó levélnek, amelyben tiltakoztak a prágai hatóságok emberi jogilag elmarasztalható büntető eljárásaival szemben.

    Létrehozva: 2016.07.02. 16:36
    Utolsó módosítás: 2024.03.23. 23:16