Moldován István

Születési dátum:
1960.08.06.
Születési hely:
Győr
Végzettség, szakképesítés:
  • közgazdász - - 1983.
  • szakinformátor - - 1993.

  • 1983-1986. között az Ipargazdasági Intézet tudományos segédmunkatársa, ahol főként állóeszközgazdálkodással foglalkozik.

    1986-tól a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem (MKKE) Központi Könyvtárának munkatársa, szakreferense. Kezdetben témafigyeléssel foglalkozik, majd 1989-től részt vesz a könyvtár számítógépesítésre történő átállásában, főként a témafigyelés számítógépre-vitelében.

    1991-1993 között az ELTE Bölcsészettudományi Karán szakinformátori végzettséget szerez. 1994-ben részt vesz egy négyfős csoport tagjaként egy Nyugat-európai tanulmányúton, a külföldi könyvtárak gépesítési tevékenységének tanulmányozásában. 1994-ben részt vesz többek között Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (BKE) Központi Könyvtára első honlapjának kialakításában

    1994-től miskolci kollégájával, Drótos Lászlóval létrehozza a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) nevű első magyar elektronikus könyvtárat. 1996-ban részt vesz Kokas Károllyal a Netvadász nevű internetes ismeretterjesztő játékban, amelyet a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Program (NIIF) kezdeményezett. 1996-tól internet ismereteket, internet használatot tanít az ELTE Tanítóképző Főiskolájának Könyvtártudományi Tanszékén. Könyvtár-informatikai tanfolyamokat tart később a József Attila Tudományegyetem (JATE) budapesti Média tagozatán, az Informatika a Nemzeti Közszolgálatban Alapítvány (INKA) akkreditált tanfolyamain e-könyvekről, személyi információ menedzsmentről, alkalmanként a Könyvtári Intézet határon túli kurzusain, 2014 óta a BME-OMIKK könyvtár segédkönyvtárosi tanfolyamán. A Kodolányi János Főiskolán óraadó.

    1999-től az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) munkatársa, ahol a létrejövő Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) osztályvezetője – a korábban létrehozott MEK könyvtár üzemeltetésével indulva. 1999-ben részt vesz MIT-HOL néven egy országos, elosztott könyvtári tájékoztató szolgáltatás megszervezésén, amelyet később az OSZK Tájékoztatási Osztálya vesz át és egy országos könyvtári konzorciummá szervez, LibInfo néven. 2003-ban kollégáival megújítják a MEK szolgáltatását, az OSZK támogatásával.

    2004-ben kifejlesztik és elindítják munkatársaival az Elektronikus Periodika Adatbázis és Archívum (EPA) nevű digitális gyűjteményt. 2007-től a (később említendő) MEK Egyesület támogatásával kifejlesztik, majd elindítják a Digitális Képarchívum (DKA) nevű digitális gyűjteményt. Részt vesz a Hungarológiai Alapkönyvtár nevű OSZK-projekt elindításában.

    Számos hazai és Európai Uniós pályázatban vesz részt, pl. a MinervaPlus, Linked Heritage, Civic Epistemologies. Több mint 25 éve rendszeres tagja az évente megrendezésre kerülő Networkshop informatikai konferencia szervezőbizottságának; a konferencián rendszeresen előadásokat is tart. Rendszeresen előadásokat tart könyvtárakban, könyvtári rendezvényeken.

    Az 1999-ben megalakult MEK Egyesület alapító tagja, egyben ügyvezető elnöke. Aktív tagja az OSZK-ban működő Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) munkájának; 2018-tól annak szakszervezeti titkára.

    Kitüntetései: Kalmár-díj (megosztott, NJSZT, 2000); Életmű-díj (megosztott, NJSZT, 2008); Bibliotéka Emlékérem-díj (kulturális miniszter, 2008); Hungarnet-díj (Hungarnet Egyesület, 2013).

    És ami még fontos
    • Házas; Óbudán él 1998 óta. 2007 óta rendszeresen kerékpárral jár a munkahelyére és ahova csak teheti.

    Létrehozva: 2018.06.06. 11:56
    Utolsó módosítás: 2018.06.06. 19:38

    A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

    A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

    Bezárás