Lugosi Gábor

Születési dátum:
1934.
Születési hely:
n.a.
Halálozási dátum:
2004.
Végzettség, szakképesítés:
  • matematika tanár és alkalmazott matematikus - SZTE - 1961.
  • Tudományos fokozat:
    egyetemi doktor - BME

    Matematika-fizika szakos tanárként kezdte Szegeden egyetemi tanulmányait, majd (harmadévesként, a fizika szakot feladva,) a Kalmár László által indított (számológépes) alkalmazott matematikus szakot vette fel – így a szegedi iskola második évfolyamán végzett. Szakdolgozatát a szállítási probléma algoritmusairól írta (a magyar módszer M-3 gépikódú programját is csatolva a dolgozathoz).

    Első munkahelye a dunaújvárosi Dunai Vasmű (DV) volt, ahol Gémes Ferenc irányításával részt vett az optimális kohóelegy-számítás első hazai lineáris programozási modelljének kidolgozásában, elkészítve annak M-3 programját is.

    Dolgozott még a Kohó- és Gépipari Minisztérium (KGM) Vaskohászati Igazgatóság Számítóközpontjában, a Kohó- és Gépipari [/Minisztérium Ipargazdasági Szervezési és Számítástechnikai Intézet (KGM ISZSZI) számítóközpontjában, majd a Hungarocamionnál.

    Eközben külső előadó volt a BME Vegyészmérnöki Karának Matematika Tanszékén. Itt egyrészt megvédte egyetemi doktori disszertációját, másrészt aktívan részt vett a tanszék ipari megbízásainak megszerzésében és teljesítésében.

    És ami még fontos
    • Család: két gyermek.
    • Széleskörű filozófiai ismeretekkel rendelkezett.

    Létrehozva: 2016.07.01. 16:58
    Utolsó módosítás: 2021.09.21. 18:41