Lajtha György

Születési dátum:
1930.03.10
Születési hely:
Budapest
Végzettség, szakképesítés:
  • villamosmérnök - Budapesti Műszaki Egyetem - 1952
  • Tudományos fokozat:
    MTA doktora - 1975

    Tanulmányait a József Nádor Műszaki Egyetemen 1948-ban kezdi. Másodéves egyetemistaként, harmadmagával részt vesz egy alkalmazott matematikai példatár összeállításában. Amikor 1952-ben Simonyi Károly létrehozza az Elméleti Villamosságtan Tanszéket, bekapcsolódik a tanszék munkájába: részt vesz pl. az Elméleti villamosságtan c. könyv összeállításában, a kozmikus sugárzás nagyságának meghatározására szolgáló mérőeszköz készítésében. Végzés után azonban nem maradhat Simonyi mellett.

    1952-ben a Posta Kísérleti Állomás (PKÁ) Ocskay Szilárd által vezetett Elektromos (Távíró és távbeszélő technikai) Osztályán helyezkedik el. (A PKA utódintézménye a Posta Kísérleti Intézet, a PKI.). Először a vivőfrekvenciás szintszabályozó berendezések stabilitását vizsgálja, majd az újonnan létrehozott Méréstechnikai csoport vezetője lesz. Egyik érdekes feladatuk a Népstadion hangerősítő berendezéseinek vizsgálata, majd különböző átvitel-technikai problémákkal foglalkoznak. 1964-től – már osztályvezetőként – irányítója többek között a jelzéstechnikai műszerek megalkotásának és fejlesztésének, az új átvitel- és kapcsolástechnikai technológiák kidolgozásának, a távközlési hálózatok fejlesztésének.

    1967-ben ösztöndíjjal két hónapot tölt Angliában, a British Telecomnál (BT), ahol a hálózattervezés (Process Communication Model, PCM) módszertanával foglalkozik. A PCM átviteltechnikával kapcsolatos tapasztalatait a PKI-n belül később kamatoztatja.

    1974-től 1986-ig a PKI tudományos igazgatóhelyettese. Tehetséges fiatal kollégáival együtt több hiánypótló szakkönyvet ír és szerkeszt. Erre az időre esik a PCM technika elterjesztése, a mobil távközlés, valamint a fénytechnika, a fénytávközlés hazai bevezetésének előkészítése. 1955-ben vesz először részt a PKI Napok elnevezésű előadássorozat megszervezésében, amelynek 50 évig meghatározó személyisége.1986-ban el kell jönnie a PKI-ból, de a Magyar Posta akkori vezetése megbízza az 1938-as a Postamérnöki szolgálat 50 éve c. könyv folytatásának szerkesztésével (megjelenési év:1991). 1990 végén nyugdíjba vonul, de tudományos tanácsadóként tovább segíti a PKI munkáját.

    1963-ban a műszaki tudomány kandidátusa, majd 1975-ben az MTA doktora. Az 1960-as évektől kezdve tanít a BME szakmérnöki, majd a Mérnöktovábbképző Intézet tanfolyamain. 2003-tól a Miskolci Egyetem (ME) Gépészmérnöki Karán is tanít. A BME Távközlési és Médiainformatikai Tanszékének címzetes egyetemi tanára.

    1958-tól többek között részt vesz a volt szocialista országok Távközlés-fejlesztési Részlegének tanácskozásain; 1967-től a Nemzetközi Távíró és Telefon (technikai) Konzultatív Bizottság (CCITT – Consultative Committee for International Telephony and Telegraphy) tagja, a CCITT XVI. Tanulmányi Bizottságának alelnöke (1976-1993); a Networks Hálózattervezési Szimpózium tudományos bizottságának tagja (1978-2004).

    1986-tól részt vesz az MTA Tudományos Minősítő Bizottság, majd a Doktori Tanács munkájában; az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságnál (OMFB) tanácstag; az MTA Távközlési Rendszerek Bizottságának elnöke (1990-1994); a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottságnak tagja (1994-1999); az MTA közgyűlési képviselője (2001-2007). 2009 óta a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) tiszteletbeli szenátora. Számos hazai szakfolyóirat szerzője, szerkesztője majd főszerkesztője; a Híradástechnika c. folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke.

    Kitüntetései: Virág-Pollák-díj (1967, 1975); Jáky József-díj (1977); Eötvös Loránd-díj (1981); Puskás Tivadar-díj (1981, 1990); BME-emlékérem (1982); Békésy-emlékérem (1985); Mihailich-díj (1992); Széchenyi-díj (1992); Gábor Dénes-díj (2001); Kozma László-díj (2003); MTESZ (Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége)-díj (2005); Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (polgári tagozata) kitüntetés (2005); Eötvös József Koszorú (2006).

    És ami még fontos
    • Nős, egy fia van.

    Létrehozva: 2017.06.14. 21:52
    Utolsó módosítás: 2017.08.31. 16:49

    A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

    A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

    Bezárás