Gulyás László

Születési dátum:
1972.12.17.
Születési hely:
Szentes
Végzettség, szakképesítés:
  • programtervező matematikus - ELTE - 1996.
  • Tudományos fokozat:
    PhD - 2006 - ELTE

    A EIT Digital budapesti csomópontjának igazgatója (EIT: European Institute of Innovation and Technology, Information and Communication Technologies). 1996 óta foglalkozik komplex társadalmi rendszerek ágens alapú modellezésével, illetve mesterséges intelligenciával. Dolgozott a Közép-európai Egyetemen (CEU), az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben (SZTAKI), a Harvard Egyetemen, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) és az AITIA International Zrt.-ben, illetve tanított az Universitat de Barcelona-n.

    2003 és 2015 között az AITIA International Zrt. kutatás-fejlesztési projektekért felelős kutatási igazgatója; a vállalat egyik divíziójának vezetője. A cég a Deloitte Technology Fast 50 listáján a 4 leggyorsabban nővő magyar technológiai cég között szerepelt 2007 és 2010 között (2009-ben első helyen).

    Utóbb az ELTE Mesterséges Intelligencia Tanszék munkatársa.

    Tevékenysége nagyjából egyenlő részben oszlik meg a felsőoktatás, a kutatás és az Információs és Kommunikációs Technológia (ICT) üzleti világa között. Különleges érdeklődése az akadémiai és az üzleti világ közötti kapcsolatok fenntartása és ápolása: a friss tudományos és technológiai eredmények piacra vitelének segítése, illetve az üzleti világ szempontjainak megjelenítése az oktatásban.

    2018-ig 70-nél több tudományos közleménye jelent meg és több mint 35 nemzetközi konferencia bírálóbizottságában vett részt. 11 magyar kutatás-fejlesztési pályázat mellett 7 sikeres Európai Uniós kutatási projekt létrehozásában vállalt szerepet.

    Az Európai Társadalomszimulációs Társaság (ESSA) és az NJSZT tagja. Utóbbiban a Tehetséggondozási, valamint a Mesterséges Intelligencia szakosztály titkára, különböző időpontokban.

    Az NJSZT Kemény János-díjának első évi díjazottja (2001).

    És ami még fontos
    • Gyermekkorában a Novotrade Octasoft és DeltaSoft stúdiója részére írt játék- és oktatóprogramokat a Commodore gépcsaládra.
    • 1990-ben és 1991-ben a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián résztvevő magyar csapat egykori tagja. Később egy évtizedig az olimpiai csapattagok egyik felkészítő tanára, később csapatvezető helyettes.
    • A Nemes Tihamér Országos Informatikai Tanulmányi Verseny szervezőbizottságának tagja 1991 és 2006 között.
    • Nős, három gyermek apja.

    Létrehozva: 2018.08.12. 17:30
    Utolsó módosítás: 2024.03.07. 11:34