Bedő Árpád

Születési dátum:
1946.09.12.
Születési hely:
Budapest
Végzettség, szakképesítés:
  • távközlési technikus - Puskás Tivadar Távközlési Technikum - 1965.
  • matematikus - ELTE - 1970.

  • 1970 és 1989 között a Nehézipari Minisztérium Ipargazdasági és Üzemszervezési Intézetben (NIM IGÜSZI), az Információ Feldolgozó Laboratóriumban (Infelor), a Számítástechnikai Alkalmazási Vállalatnál (Számalk) és a Számítástechnikai Koordinációs Intézetben (SZKI). Később a Metasystem-nél és az Inforg Kft.-nél volt alkalmazásban.

    1990-től magánvállalkozói formában folytatta tevékenységét. Szerződésben állt a Graphisoft-tal, igazgató volt a Kontakt Design Stúdióban, majd a Kontakt Médiában.

    2000-től 2005 végéig a MacVilág Kft.-ben dolgozott, melynek résztulajdonosa is volt. 2004-től a PilisMédia Bt. egyik tulajdonosa és szoftverfejlesztője.

    Munkahelyein először az EMG 830/20-as számítógép programozásával és szoftver-rendszerének kialakításával foglalkozott. Alkalomszerűen programozást tanított. Fő érdeklődési területe a fordítóprogramok készítésének elmélete és gyakorlata volt. Cornelis H. Kosterral (Hollandia, Nijmegeni Katolikus Egyetem) szoros kapcsolatban, Laborczi Zoltánnal együttműködve munkahelyein meghonosította a CDL (Compiler Description Language), majd a CDL2 Laboratórium használatát a szoftverfejlesztésben. Vezető fejlesztője volt a Mitra-15 Cobol rendszerének, a (Unix-alapú) Answer hordozható operációs rendszernek, valamint az MProlog mesterségesintelligencia-alkalmazásokra alkalmas nyelv megvalósításának.

    Ő vezette az Apple Macintosh operációs rendszerének a honosítását, melynek szótárát nagy részben átvette a Microsoft, így lényegében általánosan használatba került. Szakmai vezetése mellett vezették be Magyarországon az Adobe, a Macromedia és a MetaTools termékeit.

    Gyakorlatra tett szert a nyomdai előkészítő munkában, s több könyvet, CD-ROM-ot készített. Két éven át szerkesztője volt a PCWorld mellékleteként megjelent MacVilág Macintosh Magazinnak.

    Külső munkatársként részt vett két 3D-s tervezőrendszer fejlesztésében a Hilti, illetve angol befektetők számára.

    Nyugdíjasként alkalmazásokat készít az Apple mobil gépeire. Az Apple mobil eszközeire készített fő terméke turistatérképek sorozata, melyeket a bakancsos turisták tudnak használni. Andrási Bálinttal kidolgozták az ArtBook technológiát, melynek segítségével olyan digitális művészeti albumokat készítenek, amelyek az Apple mobil eszközein a felhasználó érdeklődéséhez igazodva jelennek meg. A digitális albumok soknyelvűek. A technológia (és a létrejött alkalmazások) alapját a Kitáruló Adattár nevű, saját fejlesztésű adatkezelő rendszer adja.

    A számítógépes programozás, illetve a hazai digitális kultúra fejlesztése érdekében végzett közel öt évtizedes munkája, valamint aktív társadalmi szervezőtevékenysége elismeréseként Magyarország köztársasági elnöke 2020-ban a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesítette

    Lásd még
    És ami még fontos
    • Család: egy lány és három unoka. (2019-es közlés.)
    • Hobbi: zenehallgatás.
    • Nemzetpolitikai szerepet is vállal; a Magyar Demokrata Fórum és a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács alapító tagja.

    Létrehozva: 2018.09.06. 20:01
    Utolsó módosítás: 2020.08.20. 21:03