Beck György

Születési dátum:
1954.04.04.
Születési hely:
Cegléd
Végzettség, szakképesítés:
  • matematikus - JATE - 1978.
  • Tudományos fokozat:
    PhD - 1982 - JATE

    1978-1986 között a Számítástechnikai Kutató Intézetben (Számki) matematikai algoritmusokkal és szoftverfejlesztéssel foglalkozott. 1982-ben a Koppenhágai Műszaki Egyetemen tudományos ösztöndíjasa volt, majd a szegedi József Attila Tudományegyetemen (JATE) egyetemi doktori fokozatot szerzett; PhD disszertációját 1982-ban védte meg.

    1986-1990 között a Számítástechnikai Alkalmazási Vállalat (Számalk) osztályvezetőjeként rendszerszoftverek adaptálását és alkalmazások fejlesztését irányította.

    Egyik alapítója az 1990-ben létrehozott amerikai Digital Equipment Corporation (DEC) magyar leányvállalatának; később a cég kereskedelmi igazgatója lett. 1994-ben a Digital Magyarország vezérigazgatója, majd 1998-ban, a Compaq Computer Corporation (Compaq) és a DEC cégek egyesülése után, a Compaq magyarországi vezetője volt (mint az első ilyen magas beosztású menedzser a régióból). Vezérigazgatósága alatt a Compaq cég PC- és tároló-gyártást, valamint regionális vállalatirányítási rendszert (SAP: Systemanalyse und Programmentwicklung) hozott be Magyarországra, Technológiai Support Központot is alapítva.

    2000-től magyarországi megbízatásának megtartása mellett a cseh, a lengyel és a szlovák Compaq leányvállalatokat magába foglaló közép-kelet európai ország-csoport vezérigazgatói feladatait is ellátta. 2002-től, a Hewlett-Packard Company (HP) és a Compaq egyesülése után a HP Magyarország vezérigazgatója volt. Irányítása alatt a cég elnyerte a Nemzeti Minőségi Díjat, a Nemzeti Innovációs Díjat, a Kármán Tódor Díjat, az Üzleti Etikai Díjat és a Befogadó Vállalat címet.

    2007-től csatlakozott a világvezető mobil távközlési vállalathoz, a Vodafone Group Plc.-hez (Vodafone), a magyar leányvállalat vezérigazgatói feladatát látva el. 2011-től a Vodafone Magyarország Zrt. elnök-vezérigazgatója, majd 2019-ig elnöke volt. Vezetése első három évében a Vodafone Üzleti Etikai Díjat, a Napi Gazdaság Innovációs Díját, a Figyelő Top 200 Társadalmi Elkötelezettség Díját és a Huawei Európai Adattechnológiai Innovációs Díját nyerte el.

    A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) társelnöke; 2018 novemberétől az NJSZT elnöke.

    Kitüntetései: Neumann-díj (NJSZT, 1997); az Év Informatikai Menedzsere (Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége – IVSZ, 1997, 1999); az Év Menedzsere (Menedzserek Országos Szövetsége, 2000); a „leginspirálóbb vezető” díj (2003); “Az év üzletembere” (Ernst and Young, 2004); “A példakép” díj (2004); a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2005); Pro Informatika díj (IVSZ, 2007); Társadalmi Elkötelezettség Díj (Vodafone, 2008); Életmű-díj (Menedzserek Országos Szövetsége, 2017); Hazám-díj (XXI. Század Társaság, 2022).

    És ami még fontos
    • Nős; 3 gyermeke és 2 unokája van. (2019-es közlés.)
    • Aktív vízilabda játékos volt; a Magyar Vízilabda Szövetség társelnöke.
    • 2004-től Cegléd díszpolgára.
    • Hobbi: család, sport és irodalom.

    Létrehozva: 2018.11.23. 22:29
    Utolsó módosítás: 2024.03.22. 22:40