Arató András

Születési dátum:
1950.05.08
Születési hely:
Budapest
Végzettség, szakképesítés:
  • villamosmérnök - Elektronikai Egyetem, Leningrád, LETYI - 1974 (számítógép-tervező)
  • Tudományos fokozat:
    MTA kandidátusa - 1993

    1974 márciusában lépett be az MTA Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI) Mérés- és Számítástechnikai Kutató Intézetbe (MSZKI), majd annak megszűnte után a KFKI Részecske- és Magfizikai (RMKI) Kutatóintézet Számítógép-hálózati Központ (SzHK) Beszéd- és Rehabilitáció-technológiai Osztályába, mint tudományos osztályvezető. Eleinte főleg hálózati jellegű munkákat végzett kétgépes rendszereken. 1979-ben elkészült a CÉDRUS hálózat VT340 termináljában egy braille kijelzős adapter, melynek tervezését vezette. Ennek kapcsán ismerte meg feleségét, Vaspöri Terézt.

    1993-ban megvédte kandidátusi munkáját „A BraiLab beszélő számítógépcsalád” címmel. Vaspöri Terézzel megírták azt a Klatt formáns rendszerű text-to-speech programot, melyet kifejezetten vakoknak terveztek. Ezek a Z80-as HomeLab számítógép alapú BraiLab-ba, BraiLab Pluszba és az IBM PC alapú BraiLab PC rendszerekbe kerültek, saját ernyőolvasókkal együtt. Ezeket a munkákat eljárásra és berendezésre megadott magyar szabadalmi oltalom védte. Munkájuk eredményeképpen több mint 2000 magyar vak ember jutott, nagyon olcsón, működő segédeszközökhöz.

    További projektjeik: MObil SegítőTárs (MOST), (Tactile Talking Text) 3TBook, Digibook vakoknak, Learn-ed távoktatás sérülteknek, TalkPad TalkNote AAC autistáknak, MObil SegítőTárs rezgő Braille-Morse változat siket-vakoknak.

    Nyugdíjazása óta az MTA WignerFK Reahilitáció-technológia kutatócsoport külső munkatársa. Az Association for the Advancement of Assistive Technology in Europe (AAATE) alapító tagja és magyar képviselője.

    Kitüntetései: Intézeti díj II. fokozata (1976); Jánossy díj I. fokozata (1979); Jánossy díj (1987); Kempelen Farkas-díj (1992), Kalmár László díj (2002).

    És ami még fontos
    • A 2000-es RT évkönyvben megjelent cikke a Morze nyelvről is bizonyítéka annak, hogy munkája és hobbija azonos (rezgő Morse-Braille MObil SegitőTárs). Rádióamatőr hívójele: HA4AA.

    Létrehozva: 2016.03.01. 17:26
    Utolsó módosítás: 2017.06.11. 22:16

    A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

    A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

    Bezárás