SzM-SzM kiállítás 82

A “Számítástechnika Mindenkié – Számítástechnika Mindenkiért” c. kiállítás sorozat 1980-ban indult, s évente rendezték meg, Kovács Győző kezdeményezésére. A kiállításon a számítástechnikai cégek ill. eszközök vonultak fel, a nagyközönségnek demonstrálva azt, hogy milyen fejlesztéseiket kívánják értékesíteni. A mellékelt kiadvány, amelyet Csányi György és Sarok Miklós állítottak össze, s a SZÁMALK Repró (82/54) adott ki, azt a 47 intézményt mutatja be, akiknek vannak számítástechnikai berendezéseik, s azokra alkalmazási szoftvert is készítettek, amelyeket felkínálnak a látogatóknak.

 

Sorozat:
SzM-SZM

Időpont:
1982

Rendező szervek:

Helyszín:
Budapest

Főszereplők:

Kiadvány adatai:

Megjelent a kiállítás kiállítóinak katalógusa, tevékenységük rövid bemutatásával. A katalógus a NJSZT könyvtárában megtalálható az iTA/1276 számon. Digitálisan itt olvasható.

Előadások száma:
47 kiállító

Egyéb megjegyzés:

Az SZM SZM kiállítások évente kerültek megrendezésre 1986-ig, a BNV keretein belül.


Létrehozva: 2016.04.03. 17:23
Utolsó módosítás: 2023.05.10. 16:20