Neumann Kollokvium 2018

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztálya és a Szegedi Tudományegyetem ÁOK Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézete 2018-ban 31. alkalommal rendezte meg kongresszusát.  A rendezvényhez kapcsolódó kiállítótér lehetőséget adott a piaci szereplők megjelenésére is.

A XXXI. konferencia újfent lehetőséget teremtett arra, hogy különböző tudományos műhelyek képviselői bemutatkozzanak, közzé tegyék legújabb eredményeiket. Népegészségügyi mutatókra, tendenciákra, ok-okozati összefüggésekre igyeeztek rámutatni. Praktikus megoldásokat kerestek informatikai problémákra. Tették mindezt annak érdekében, hogy minél többet megtudjanak az életjelenségekről és az egészségügy makro és mikro folyamatairól, és hogy mindezt a tudást a közjó szolgálatába tudják állítani.

A Kollokvium programja itt olvasható.

Sorozat:
Neumann Kollokvium

Időpont:
2018.11.30-12.01

Rendező szervek:

Helyszín:
Szeged/Szentgyörgyi Albert Agora

Főszereplők:
  • Surján György - Tudományos bizottság elnöke
  • Bertalan Lóránt, Kósa István, Nagy István, Nyári Tibor, Szanyiné Forczek Erzsébet, Tolnai József, Vassányi István - Tudományos bizottság tagjai

Kiadvány adatai:

Bari Ferenc – Rárosi Ferenc: XXXI . Neumann Kollokvium konferencia – kiadványa. Szeged. http://ISBN 978 – 615 – 5036 – 14 – 9

Egyéb megjegyzés:

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztálya 1970 óta szervezi éves tudományos üléseit, a Neumann Kollokviumokat. Az eredetileg a Szegedi Tudományi Egyetem Kibernetikai Laboratóriumából elindult rendezvény sorozatnak az évek során vándorgyűlés formájában több város is helyt adott, így szerepelt a rendezők között Szeged, Szekszárd és Veszprém is. Egy-egy kollokvium 30-80 előadója meghatározóan az egyetemi kutatóintézetekből, ipari partnerektől érkezett, de az előadók között szerepeltek mindig az egészségügyi kormányzat, illetve az egészségügyi szolgáltatók képviselői is. A rendezvények 80-160 fős hallgatóságában jelentős arányt képviseltek az egészségügyi informatika intézményi alkalmazói. Ahogy a hazai egészségügyi informatikai innováció ipari háttere a rendszerváltás után átrendeződött, a jelentős nukleáris medicinai, EKG gyártók pozíciója a világpiacon módosult, a szakosztályi aktivitás is mérséklődött a 2000-es évek elején. 2011-től a Szakosztály vezetősége megújult. Ezen új vezetőség tudatosan tágította a Szakosztály által tárgyalt témák körét. Rendezvényei során a kutatás- fejlesztés mellett napirendre tűzött számos, az egészségügyi informatika korszerű alkalmazásával foglalkozó kérdést. A 2012-től immár havi rendszerességű szakosztályi ülések nagy érdeklődés mellett tárgyalták a különböző orvos-szakmai regiszterek orvosi igényeit, és az informatikai szolgáltatók és az egészségügyi kormányzat megoldási elképzeléseit. Önálló rendezvény foglalkozott az intézetek közötti telemedicinális megoldásokkal, másik a krónikus betegségek otthoni gondozását támogató rendszerekkel. Szintén önálló rendezvény tekintette át a hazai egészségügyi adatvagyon hasznosíthatóságának kérdéseit, illetve az indulásra tervezett nagy hazai egészségügyi informatikai projekteket. A Szakosztály minden év második félévi tevékenységét a havi szakosztályi ülések helyett az éves kongresszus, a Neumann Kollokvium megrendezésére koncentrálja. Ennek eredményeként a 2018-as Kollokvium is széles témakör palettát tűz napirendjére.


Létrehozva: 2018.12.02. 12:15
Utolsó módosítás: 2022.07.18. 15:40