MJIK 2017

4. Magyar Jövő Internet Konferencia és Okos Város Kiállítás (MJIK).

A 4. Magyar Jövő Internet Konferencia (MJIK 2017) az előző konferenciákhoz (MJIK 2014, 2015 és 2016) hasonlóan a jövő internetének hazai szakmai fóruma, amely az internet trendekről, a feltáruló lehetőségekről és az elért eredményekről kíván átfogó képet adni, célkeresztjébe ebben az évben is a kibontakozó internet ökoszisztéma meghatározó elemét, a Smart City/Okos Város témáját helyezve. A konferencia két napos programjához Okos Város Kiállítás kapcsolódik, amely széles lehetőséget nyújt az okos város fejlesztési tervek, megvalósítási technológiák és elért eredmények bemutatására, az érintett önkormányzati és vállalati vezetők személyes találkozására. Szeretnénk, ha a konferencia és a kiállítás mind a hazai, mind a közép-kelet európai okos város törekvések számára fórumot jelentene.

A konferencia nyitó előadásainak megtartására külföldi szakembereket hívunk, a két napos esemény nyelve ennek megfelelően magyar és angol. A konferencia programterve öt szekciót tartalmaz. Az első nap délelőttjét az okos város nemzetközi trendek, tervek és megvalósult eredmények bemutatásának, a délutáni szekciókat a jövő internet kutatási, fejlesztési és innovációs eredményeinek és az internet 2020 utáni, következő generációjának, a társadalmi kihívások és a kutatási irányok ismertetésének szenteljük. A konferencia második napja az okos város témák seregszemléje, amelynek keretében előadások hangzanak el az okos város kihívásoktól és stratégiáktól kezdve a társadalmi hatások, best practice-k és tapasztalatok bemutatásán át a műszaki megoldásokig, lehetőséget teremtve a kiállított termékek ismertetésére is.

 

Sorozat:
MJIK

Időpont:
2017.11.08-11.09

Rendező szervek:

Helyszín:
BME

Főszereplők:
  • Benczur András - kapcsolat

Egyéb megjegyzés:

A konferencia részletes programja itt meg emitt érhető el:

 

 


Létrehozva: 2018.07.08. 09:59
Utolsó módosítás: 2024.02.15. 12:50