HACKTIVITY 2005

HACKTIVITY 2005 Konferencia. A konferencia előadásainak témáit úgy állították össze a szervezők, hogy az internet szabályozásának és biztonságának számos területéről tudjanak érdekes témát az érdeklődők elé tárni. Az előadók területükön a legfelkészültebb szakértők közé tartoznak, köztük több harminc éven aluli – tudományos kutatással foglalkozó – fiatal hoz érdekfeszítő témákat. A két nap során a látogatók egyebek közt megismerhetik a „beágyazott rendszerek” biztonsági vonatkozásait, melyek láthatatlanul is a mindennapjaink részei lettek (gondoljunk csak a mikrohullámú sütőtől kezdve a mobiltelefonon át egészen az atomerőművekig). Betekintést kapnak a Bluetooth-technológia lelkivilágába is – „élőben” figyelhetik meg a különböző vírusok és férgek randalírozását. A Neptun biztonságáról szóló előadás sem a távoli égitestek világába viszi el az érdeklődőket, hanem a hazai oktatási intézményekben elterjedt hallgatói informatikai rendszert elemzi igen kritikusan. Kényes téma az internet lehallgathatóságának kérdése is, hiszen nehéz elképzelni, hogy ennyi ismert biztonsági hibával a titkosszolgálatok épp a világháló megfigyelését hagynák ki eszköztárukból. A Hacktivity előadásainak közös célja: ismerd meg a veszélyt, hogy védekezni tudj!

Magyarországon először ültek például szemtől szemben egy asztalnál a szerzői jogvédelem informatikai kérdéseiről eddig csak sajtóközlemények útján kommunikáló szervezetek képviselői: Kabai Eszter az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda, Kálmán András az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közhasznú Alapítvány (ASVA) és Leskó Norbert a Másolható Javakat Fogyasztók Érdekeit Védő Civil Szervezet (MACI) részéről, valamint Dr. Menyhárt Ádám, független polgárjogi ügyvéd.

Sorozat:
HACKTIVITY

Időpont:
2005.09.17-09.18

Helyszín:
Budapest


Létrehozva: 2018.01.27. 19:54
Utolsó módosítás: 2018.02.08. 10:56

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás