Varró Dániel

NJSZT tisztség:
2010-2015: alelnök
NJSZT kitüntetés:
2003: Kemény János-díj - Laudáció

Varró Dániel a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanára. Fő kutatási területe a modellvezérelt szoftver- és rendszertervezés. Rendszeresen programbizottsági tag a szakterület számos nemzetközi konferenciáján (többek közt MODELS, ASE, FASE, ICMT), a Software and Systems Modeling folyóirat (Springer) szerkesztőbizottsági tagja, a FASE 2013, ICMT 2014 és SLE 2016 konferenciák programbizottságának társelnöke. A VIATRA2 modelltranszformációs keretrendszer és EMF-IncQuery nyílt forráskódú szoftverprojekt társalapítója. Egyetemének vezető kutatójaként vett részt a SENSORIA, DIANA, SecureChange és MONDO európai projektekben. Háromszoros IBM Faculty Award díjazott. Vendégkutató volt az SRI International kutatóintézetben, a Paderborni Egyetemen, valamint két alkalommal a Berlini Műszaki Egyetemen, 2014-ben vendégprofesszor volt a McGill és Université de Montréal egyetemein. Eddigi 110 tudományos publikációjára több mint 2650 független idézetet kapott. Meghívott plenáris előadója volt a IEEE CSMR 2014 és SOFSEM 2016 konferenciáknak, számos nemzetközi workshopnak (VOLT 2013, GT-VMT 2014, CloudMDE2014) és nyári iskolának (SENSUS 2009, DSM-TP 2014 és 2015).

 


Létrehozva: 2018.06.17. 09:30
Utolsó módosítás: 2018.09.16. 14:47

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás