Szabó András

NJSZT kitüntetés:
2009: Tarján-emlékérem - Laudáció

1997-ben az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán szerzett fizika-számítástechnika tanári diplomát, majd 2000-ben az ELTE Természettudományi Karán informatika tanári diplomát. 1995-től tanít a Petrik Lajos Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatika Szakközépiskolában majd az iskola informatikai igazgatóhelyettese. Az oktatási terület mellett egy informatikai cég résztulajdonosa, projektvezetője. 1997-től vesz részt az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyek informatika tantárgyi versenyeinek lebonyolításában. Több hazai és nemzetközi szakképzési projektben (világbanki, NFT, HEFOP, TÁMOP stb.) működött közre szakértőként, vezetőként. 2003-tól folyamatosan részt vett az informatikai szakképzés megújításában, az érettségi követelményrendszer korszerűsítésében, a szakmacsoportos alapozó tantervek létrehozásában.

2005-ben szakmai vezetőként irányította az új Országos Képzési Jegyzék informatika szakmacsoportjának munkáját. A Magyar Szakképzési Társaság elnökségi tagja; alapítója és elnöke a társaság Informatika Tagozatának. Részt vesz az INFO konferenciák és a Microsoft Nyári Tanártovábbképzések szakképzési szekciójának szervezésében.


Létrehozva: 2018.06.17. 09:30
Utolsó módosítás: 2018.09.16. 13:31