Pongrácz Tibor

NJSZT kitüntetés:
1984: Neumann-díj - Laudáció

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen 1963-ban szerez diplomát, majd még három évig tanul az ELTE Alkalmazott Matematika Szakán. 1969-ben doktorál matematikai-közgazdaságtani témában. 1963-73 között kutatóként a matematikai közgazdaságtan alkalmazása területén dolgozik.

1973-1981 között a Központi Statisztikai Hivatalban (KSH) először az Országos Számítástechnikai-alkalmazási Iroda igazgatóhelyettese, ahol feladata a számítástechnika alkalmazás országos fejlesztése és a vonatkozó kutatás-fejlesztés irányítása, majd 1977-től a Népességnyilvántartó Hivatal főosztályvezetője.

1981-1991 között a Pénzügyi Számítástechnikai Intézet igazgatóhelyettese, majd 1988-tól igazgatója.

1992 januárjában az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökhelyettese. 1992 februárról 1993-ig az Antall kormány pénzügyminisztériumi politikai államtitkára. 1992-1994 között az Állami Vagyon Ügynökség (ÁVÜ) igazgatótanácsának elnöke.

1994-1995 között a Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Vállalat (SZÜV) vezérigazgatója.

Közismert könyve a számítástechnikáról:

Pongrácz Tibor, A. T. Belevcev, H. Vlcek, Jerzy Danda, Malerczyk Danda: Számítástechnika 4 országban (fordították: Kis Ádám, Nagy Árpád, Deák István). Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1976. 275 old.

Lásd még:

Létrehozva: 2018.06.17. 09:30
Utolsó módosítás: 2018.09.24. 09:25

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás