Búcsúzunk a Robottól – éljen a Robot! Finisszázs Nemere Istvánnal

A Neumann János Számítógép – tudományi Társaság (NJSZT) a múlt értékeinek megőrzése jegyében fejleszti hazánk első és legnagyobb informatikatörténeti kiállítását – ugyanakkor a jelen és jövő kihívásaival is kezdeményező módon foglalkozik: többek között a mesterséges intelligenciával és a robotikával. Az NJSZT által rendezett MI és a Robot kiállítás egy merész és Magyarországon úttörő kísérlet volt e jövőformáló témák „muzealizálására”, a tárlat sikere pedig igazolta: van helye a múzeumban a robotika témaköreinek.
A tárlat – melynek látogathatóságát eredetileg szeptember végéig terveztük – a nagy érdeklődésre tekintettel csak nemrég, november 2-án zárt, a finisszázs díszvendége a magyar tudományos-fantasztikus irodalom, élő legendája, Nemere István volt.
Nemere Istvánnal a tárlat rendezője, Képes Gábor beszélgetett az NJSZT által szervezett rendezvényen, amely valódi ajándék volt a sci-fi rajongóknak és a robotika szerelmeseinek egyaránt.
A finisszázs egyben premier is volt, Nemere friss (talán épp a 688.) kötetével érkezett: a Világóceán kiadónál megjelent A robotok és a mesterséges intelligencia titkai című kötet közérthető, szellemes magyarázataival szinte ráfelel a MI és a Robot problémafelvetéseire, egyébként is amolyan „beszélgetőkönyvecske”.
A MI és a Robot finisszázst dedikálással, majd szakmai tárlatvezetéssel zártuk – a kiállítás ezzel Szegeden elbúcsúzott, de hamarosan várhatóan Ózdon tűnnek fel ismét a robotok.

További részletek…


Létrehozva: 2017.11.09. 11:24

Utolsó módosítás: 2017.11.09. 11:24

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás