Hivatkozási név: VKI

Villamosipari Kutató Intézet

Típus:
Kutatóintézet
Alapítás időpontja:
1949
Címe:
1158 Budapest, Késmárk u. 14.
Telephely: 1125 Budapest, Istenhegyi út 29-33.
Alapítók:
  • Ganz Villamossági Gyár - Urbanek János alapító igazgató közreműködésével
  • Tevékenység legfőbb céljai, területe

    A Villamosipari Kutató Intézet célja volt azoknak az erősáramú ipar termelési értékének növelése,fejlettebb, korszerűbb termékek előállítása, szélesebb körben pedig mindazon problémák megoldása, amelyek révén a villamos energiát mint hathatós eszközt termelési, technológiai vagy egyéb célra eredményesen fel lehet használni.

    Felső vezetői
    • Urbanek János Kossuth díjas, igazgató 1949-1969
    • Lukács József az MTA rendes tagja, Kossuth díjas, igazgató 1969.-től
    • Nagy László, igazgató 1990-ig
    • Csipka Tamás, igazgató 1991-től
    Meghatározó egyéniségek, kulcsszemélyek
    • Pál László, 1966-1969 dolgozott a cégnél
    • Mocsáry József, tudományos igazgatóhelyettes
    • Néveri István,
    • Sárkány Endre:, Villamos Kerámia és Hő technikai főosztály vezetője
    • ifj. Ágoston György, 1971-1972 között dolgozott a cégnél
    Számítástechnikai fejlesztések/termékek/Projektek

    Nemlineáris, szilícium-karbid ellenállások, különösen a túlfeszültség-levezetők fejlesztése, az akkumulátorok és a közvetlen villamosenergia-átalakítók alkalmazásával kapcsolatos kutatások.

    Olvadóbiztosítók vizsgálatában és az ezen alapuló fejlesztési tevékenység.

    A kisfeszültségű kapcsolókészülékek egyes elemeinek fejlesztésében, valamint az érintkezők és az ívoltás vizsgálatában végzett eredményes kutatómunkát.

     Anorganikus beágyazó masszák kidolgozása

    Átalakulások

    Ganz Villamossági Gyárban működött a Kutató és Kísérleti Osztály, ebből alakították ki 1949-ben a Villamosipari Központi Kutató Laboratóriumot (VKKL), amelyet 1956-ban átneveztek  Villamosipari Kutató Intézetnek (VKI). A VKI 1994-ben utód nélkül szűnt meg. Az Intézetből pótlólagos tőkebevonással 1991-ig gazdasági társaságok (12 db.) alakultak. Az intézet munkatársai 1995-ben létrehozták a Villamosipari Kooperációs Iroda Bt.-t.


    Létrehozva: 2017.04.15. 22:10
    Utolsó módosítás: 2024.02.01. 18:09